A Windózos PDA-m után egy belépőszintű Androidos telefont vettem, gondoltam ismerkedni jó lesz. Ez a telefon egy Samsung Galaxy 551, méghozzá Red Bull Mobile kiadásban. Ami kb annyit jelent, hogy egy rakás szar, felesleges szeméttel adják, ajánlatos azonnal újratelepíteni az egészet, akkor már nem lesznek rajta a sok helyet elfoglaló RBM-es programok. (Az más kérdés, hogy még mindig marad 10-15 mega forma 1-es csengőhang, aminek megint semmi értelme…)
Az Android Marketet is elég gyakran használom, nem egy alkalmazást vásároltam már rajta, a 22 forintos akción meg aztán pláne. Pár héttel az akció előtt megvettem a Where is my Water c. játékot, amit az istennek sem tudtam feltelepíteni magamnak, mert mindig leállt az egész egy: “Nincs elég tárhely” bla bla üzenettel. Pedig mondanom sem kell: volt hely, nem is kevés. Áttúrtam az egész netet, sok hasonló problémával találkoztam. Persze megoldás sehol, én meg itt voltam egy csomó, 20 megán felüli progival, amit ki sem tudtam próbálni. Aztán tegnap megtaláltam a megoldást. Cache.
Pontosabban annak mérete okozza a gebasztot. A 20 megán felüli appok egyszerűen nem férnek el benne még ideiglenesen sem. Olvastam megoldást, hogy a készülék belső tárhelye helyett mountoljam be az SD kártyán létrehozott cache könyvtárat, de ehhez az az igazság durván nem értek. Marketre fel, gondoltam, hátha.
És bingó. Cache Fixer a ProgramIsten neve, képes ideiglenesen megnövelni a cache méretét, így bizony már minden szépen lejön és települ a marketről. Aztán egy reboot után persze visszaállítja a rendes méretét, ami nálam 21 mega volt. Persze hogy mindez faszán működjön rootolt teló, superuser, busybox kell. De gondolom ez alap mindenkinél.
Amúgy a Sentinel 3 frissítése miatt volt égető szükség a probléma megoldására. Azért feltettem a Where is my watert is, de ezt most jól látom hogy nem lehet “simán” áthelyezni az sd-re? Trükközve persze megy… de amúgy annyira nem is volt jó játék, le is csaptam pár pálya után.